Barcelona - Egy szulinapi buli

Tegnap egy erkedes uzenet erkezett a telefonomra annak a kisfunak az anyukajatol, akire vigyazok delutanonkent. Az uzenet azt mondta, hogy Lluc taskajaban van a vizipisztoly es valtoruha, nem baj, ha vizes lesz. El sem tudtam kepzelni, hogy mi fog tortenni.

Ahogy minden delutan, iskola utan en mentem Lluke-ert. Ahogy meglatott, felugrott es odarohant hozzam…es egybol elszaladt mellettem, megkereste a pisztolyt es kijelentette, hogy megyunk a John Lennon terre (legalabbis en azt hiszem, hogy ezt mondta, mivel csak katalanul beszel hozzam. Csak a ter nevet ertettem meg az egesz szovegbol). Alig birtam lepest tartani vele, ugy rohant.

Mikor megerkeztunk, nagyon vidam latvany fogadott. Leggombok lebegtek egymas mellett a fak kozott, az egyik pad tele volt finomabbnal finomabb etellel-itallal, es mindenhol felmeztelen gyerekek rohangaltak vizipisztolyokat szorongatva. Gyorsan levettuk Lluc polojat es sortjat. En egy par percig ott toporogtam, hogy nincs is uszonacija, csak a boxerja van rajta, es HOL VAN AZ 50-ES EROSSEGU NAPTEJ?! De a tobbi szulo megnyugtatott, hogy ‘tranquilo, tranquilo’, minden rendben, a tobbi gyerek ugyanigy rohangal, semmi baj. Ezutan a teren talalhato kuthoz rohantunk, feltoltottem Lluc vizipisztolyat (es meg 5 masik kisgyereket, akik mind csak egy bugyit/alsonacit viseltek, es aggodva vartak a sorukra)  es a vizihaboru elkezdodott!

Eloszor a gyerekek csak a foldre lottek es a galambokra (ez egy orok gerilla harc a madarak ellen) de nehanyan veletlenul egymast is eltalaltak. Egy par pillanatig bizonytalanul neztek egymast, hogy ‘vajon most elkezdjek sirni?’, majd az egesz ter egy hatalmas csatava fajult es az osszes gyerek egymast kezdte celozni.

A kut volt a legfontosabb strategiai pont a teren, hogy a ‘loszert’ beszerezzek. Lluc-nek olyan pisztolya volt, ami felszivja a vizet, igy nekem a kut kozeleben kellett allnom egy tele muanyag poharral. Minden alkalommal, amikor kifogyott a pisztoly, elkialtotta magat, hogy ‘EDIIIIIT!!’. Kitartottam magam ele a poharat, o feltoltotte a pisztolyt es ujra elrohant. Ekkor en ujra odasetaltam a kuthoz es feltoltottem a poharat.

A szulok kozul ket apuka is beszallt a harcba, a vekonyka fak mogott bujtak meg es megleptek a gyerekeket, amikor egy egesz muanyagpoharnyi vizet ontottek a fejukre. A gyerekek megprobaltak egyutt dolgozni ellenuk es lesbol tamadni. Kozben a tobbi gyerek a kutnal vart a sorara, hatalmas bociszemekkel konyorogve, hogy toltsem meg a pisztolyukat, de kozben a terre is vetettek aggodo pillantasokat, toporogva, mert mar vissza akartak menni harcolni.

Kb. fel ora mulva, amikor az elso csata veget ert, mindenki akore a pad kore sereglett, ahol az elet-ital volt talalva. Senki nem szolt rajuk, ha kiontottek valamit, vagy hogy mit egyenek eloszor, es sajat magukat szolgaltak ki. Nehany szulo egyertelmuen meglepodott, hogy gyerekeik kepesek nyitni/zarni dobozokat es uvegeket. Hat igen, az ehseg nagy tanito!

Amikor mindenki tele volt, a szulinapos kisfiu apukaja a ter kozepere cipelt egy hatalmas szatyrot. Az osszes gyerek koresereglett, hogy lassa, mi van a szatyorban. Tele volt elore gyartott vizibombakkal!

Ez alkalommal ram nem volt szukseg, igy egy kicsit tavolabb alltam meg es vegigneztem a teren. Amig a gyerekek sikoltozva egymast aztattak, a szulok a pad korul alldogalltak, egymassal beszelgetve, ettek-ittak, elveztek a tarsasagot es a meleg napsutest. En arra gondoltam, ilyen szulinap sosem lenne lehetseges Londonban. Es hogy mennyire irigy vagyok ezeknek a gyerekeknek a gyerekkorara. Mind olyan szabadnak es boldognak tuntek, a szulok nemcsak ‘szulok az iskolabol’, hanem baratok, es azon a delutanon semmi mas nem volt fontos, csak a napsutes es egymas tarsasaganak elvezete.

Es ekkor jottek a ‘bombitas’, a petarda gyerek verzioja…