Barcleona - Az elso flamenco elmenyem

Erre a hetre a nyelviskolam szerevezett egy Flamenco estet, es ugy gondolotam, mivel meg sosem lattam eloben, elmegyunk megnezni.

Eleg nehez volt megtalalni a helyet, egy olyan kis utcaban van, ahol lakasokon kivul semmi nincs es ahol sosem gondolnad, hogy egy flamenco iskola bujik meg.

Ket pici szoba volt benne, az egyikben tanitanak, a masikban pedig az eloadasokat tartjak. Ebben a masodik szobaban voltunk mi is, ami tele volt pici szekekkel es egy gyertyaval. Ha oszinte akarok lenni, nem latszott nagyon komolynak.

Leultunk es vartunk. Csak olyan huszan voltunk nezok, igy nagyon meghittnek tunt. Mi kozepen ultunk, de nem volt elottunk semmi, igy mindent jol lattunk.

Ket ferfi ult le elottunk, az egyiknek egy gitar volt a kezeben, a masik pedig a mikrofon ele ult. Es ekkor elkezdodott az eloadas. Annyira mas volt minden zenehez kepest, mint amit eddig hallottam es ezek az emberek egyertelmuen muveszei voltak annak, amit csinaltak. Figyeltek egymast es reagaltak egymasra ugy, mint csak azok tudjak, akik mar nagyon hosszu ideje dolgoznak egyutt.

Meg tobben jottek be a szinpadra kicsit kesobb. Az egyik leult egy dobozra, amit en hangositonak hittem, de kiderult, hogy dob (!), a masik tapsolt, es az utolso elkezdett tancolni. Nem fogom elmondani, mennyire bamulatos volt, nezd meg magad!

Mire a tancos befejezte a darabot, tetotol talpig izzadt. Minded egyes tagja az eloadasnak mindent beleadott, akarmelyik resz is jutott neki.

Ezutan tartottak egy 15 perces szunetet, mikozben a tobbseg ivott valamit, mi pedig atmentunk masik szobaba Paullal, hogy korulnezzunk. Talaltunk egy-ket kulonleges dolgot.

A szunet utan visszamentunk az eloadas masodik reszet megnezni. Mi, kulfoldiek csak neztunk a szankat tatva, de nem tudtam lerazni az erzest, hogy van az eloadasnak egy resze, ami hozzank nem jut el. A par spanyol lany, aki a kozonseg kozott ult, ugy tunt, aktiv reszese volt a zenenek. A zeneszekkel egyutt tapsoltak az utemet, es amikor az eloadas szenvedelyes volt, hangosabban tapsoltak, vagy amikor valamelyik eloado valami nagyon kulonlegeset mutatott, bekiabaltak, hogy ‘ole’. Nem biztos, hogy jol tudom szavakba onteni, de amig mi csak nezok voltunk, ok sokkal tobbet megertettek az eloadas melysegebol, mint mi. 

Itt a finale.

     

Azt mindenkeppen elmondhatom, hogy egy nagyon kulonleges eloadasban volt reszunk. Ezek a sracok ugy neztek ki, mint akik csak besetaltak az utcarol, de valami olyat mutattak nekunk, ami mogott evtizedek munkaja all. Nem voltak csiricsare, kulonleges ruhak, nem voltak szinek es viragok, amit altalaban a turistak elvarnak, es meg is kapnak. Semmi mas nem volt, csak flamenco. Igy viszont a zenet es a tancot sokkal kozelebb hoztak hozzank es az eloadas szenvedelye sokkal tisztabban latszodott.

Nagyon orultunk, hogy elmentunk erre az eloadasra. Ha te is meg szeretned oket nezni, minden penteken megtalalod oket a Carrer de Progres, 38, Grácia alatt. Itt van a weboldaluk.