Fulop-szigetek - Az utolso nap

Az utolso napon nehez szivvel ebredtunk, mivel ma indulunk haza. Megettuk az utolso hatalmas reggelinket, az utolso edes mangodarabokat, majd visszamentunk a szobaba pakolni. Mar csak egy dolog maradt hatra.

Amikor elovettem az eskuvoi ruhamat meg egyszer utoljara, ugy tunt, az eskuvo evekkel ezelott tortent. Igazabol semmi nem valtozott, de a teny, hogy hazasok vagyunk, valahogy a biztonsag erzesevel tolt el. Paul segitett a ruhat megkotni hatul, majd (kisse hulyen erezve magam) lesetaltunk a tengerpartra, hogy elkeszitsuk azokat az eskuvoi fotokat.

Beszeljenek magukert a kepek.

Annyit nevettunk kozben! A nap sutott, a tenger nyugodt volt es ujra abban a gyonyoru kek szinben csillogott, es jo volt ujra uszni benne, meg akkor is, ha a labaim beleakadtak a ruha uszalyaba. Amikor utra keszen alltunk, otthagytam a szobank elott.

Amikor megtalaltak, a recepcios lanyka megkerdezte, hogy hogyan jarjanak el ugyeben, mondtam, hogy itthagyom, dobjak ki. Mire o szegyellosen megkerdezte: ‘megtarthatom?’. Es igy tortent, hogy a ruhamnak uj tulajdonosa lett. Nagyon boldogga tesz, hogy nem kell kidobnom, mivel ez egy nagyon szep ruha. Odaadtam az emailemet a lanykanak, hogy kuldjon egy kepet majd, ha rajta lesz. Paul azt mondta, szerinte ahogy a ruha megszarad, az osszes lany a szallodaban fel fogja probalni. Remelem, igy lesz. Orulok, hogy masvalaki is talan olyan boldog lesz majd benne, mint amilyen en voltam az eskuvom napjan.